Néhány napja véget vetettem életem egyik legnyomorúságosabb kapcsolatának. Roppant fura volt; míg együtt voltunk, mindvégig azt éreztem, hohy hárman vagyunk az ágyban: Ő, én, meg az egóm. Pedig ez az ágy két embernek is kicsi... Több párkapcsolatba én már nem bocsájtkozom. Nyomorúságot hagyni magam mögött felesleges; ha emberi melegségre vágyom, majd valami barátomhoz fordulok, ha szex kell, akkor meg... (megkíméllek titeket a gusztustalan részektől.)

 Az embert nagyon sajnálom (bár neki erre nincs szüksége), aki részese volt ennek. Rendes, kedves csaj, aki sokkal többet érdemelne, de a geci világ elmegy mellette, és nem veszi senki észre, hogy itt el lett pocsékolva egy élet.

 Mindenki azt hiszi, hogy az élet majd jobb lesz, és a végén happy end jön. Tévedés. A végén mindenki összefonnyad és meghal.

 Ha mákunk van, akkor van Isten és menny, ahol újra elkezdhetünk hibákat elkövetni.