15 éves koromtól 13 éven keresztül írtam naplót, majd 8 évvel ezelőtt befejeztem (okostojások ebből kiszámolhatják, hány éves vagyok :-)). Gyerekem született, belecsöppentem egy radikálisan más életformába és egész egyszerűen nem maradt kedvem/energiám a folytatásra. (Egy kis kitérő: rühellem azt a hivatkozást, hogy "nincs időm". "Nem volt időm, hogy felhívjalak" - ez milyen bénán hangzik már? Az emberek nagy többsége idejének elég jelentős százalékát unatkozással/ hülyeségeken pöcsöléssel tölti, olyan nincs, hogy ebbe ne férjen bele 5-10 perc egy telefonálásra, vagy e-mail írásra!) Aztán mikor újra egyedül maradtam és visszatért a kedvem, rájöttem: nem tudom felvenni az évekkel azelőtt elveszített fonalat. Aztán Magyarországra is begyűrűzött a blog-mánia; én viszont baromira idegenkedtem ettől az egésztől, hiszen régi naplóimat kizárólag magamnak szántam. Valahogy fura gondolat (sőt, bizarr), hogy valaki urbi et orbi kipakolja magát. Aztán rájöttem: a blog másra jó. Pl:

1.Önfényezés. Itt megoldhatom azt, hogy a népek csak azt az oldalamat lássák, amit én pozitívnak tartok.

2.Rejtett írói vénánk kiélése.

3.Kapcsolatteremtés.

4.Az internet egy újabb hozadéka: egy csomó régfeledett ismerős talál meg közösségi oldalakon, gyakorlatilag min ugyanazt a kérdést feltéve: Mi van veled? Ilyenkor pedig hosszú levelek írása helyett egyszerűen belinkelem a blogom.

 A problémák ott kezdődnek, hogy én előnyben részesítem mindig a brutális őszinteséget, így az első pont kilőve. Írói hajlamaim vannak, de ahhoz elég jó az ízlésem, hogy idejében rájöjjek: tehetségtelen vagyok. Kettes pont kilőve. Kapcsolatteremtés? Valószínűleg ide csak néhány régi ismerősöm néz majd be néha, hiszen mi a faszért lenne kiváncsi bárki egy vadidegen személyes nyavalygásaira, amikor ezzel van teli a net?

Úgyhogy marad a 4. pont. Nektek viszont köszönöm, ha néha idenéztek, hozzászóltok az életemhez és egy kicsit részesei maradtok akkor is, ha már személyesen el is veszítettük egymást.

Eltiron

P.s.: Ha valami idegen mégis idetéved és érdekli ez az izé, amit jobb híján blognak hívok, hát legyen üdvözölve! És nyugodtan szóljon hozzá...